Kedves Testvérek!
Alább olvasható a Budai Református Egyházközség prebiterjelöltjeinek bemutatkozása:

Bessenyey Bálint

1960-ban születtem, villamosmérnökként végeztem és 25 évig céget vezettem. Jelenleg vezetői tapasztalatommal igyekszem másokat segíteni. A Budai gyülekezethez 1993-as házasságkötésünk óta tartozunk. Isten 3 gyermekkel ajándékozott meg bennünket, akik már felnőttek. Közel 25 éve vagyok presbiter, jelenleg főgondnok. Hivatásomnak tartom, hogy Krisztus szeretetét közvetítsem, munkámban és szolgálatomban is erre törekszem.
Email: lelkeszvalasztas.buda@gmail.com

Feke György

1988-ban születtem a felvidéki Királyhelmecen. Magyarországon szereztem diplomát, kommunikációelméletet és újságírást tanultam. Diákként a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségben szolgáltam, 2010 és 2021 között pedig a református egyház országos médiumainál dolgoztam. Életem meghatározó tapasztalata, hogy senki és semmi „nem választhat el minket Isten szeretetétől” (Róm 8,39). A Budai Református Gyülekezetbe 2013-ban látogattam el először, és rögtön megfogott ennek a szeretetnek az itt megtapasztalható jelenléte. 2014-től a feleségemmel együtt járunk házicsoportba, mindketten igyekszünk szolgálni a közösséget. 2017-ben választottak presbiterré, a missziói bizottságban dolgozom.

Hatvani Ilona

1976-ban születtem Debrecenben. Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok és ügyfélszolgálati vezetőként dolgozom. Férjemmel, és két kisfiammal Budapesten élünk. 2013-ban óta vagyunk a gyülekezet tagjai, ahol férjem is és én is felnőttként konfirmáltunk. 2017-től presbiterként szolgálok.
„Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok” Jakab 4,8

Zbiskóné Helyes Sarolta

69. éves nyugdíjas, vagyok, 2010. óta a gyülekezet tagja.
A 2017-ben induló presbiteri ciklusban pótpresbiterként, majd presbiterként tevékenykedtem (jelenleg is).
Megköszönve az eddigi bizalmat, a 2024-ben induló új presbiteri ciklusban is vállalom a szolgálatot, teljes hitbéli felelősséggel, ha erre felhatalmaz a gyülekezet közössége.

Szabadi Gergely

Kisvárdán születtem, majd Balmazújvároson cseperedtem fel lelkészcsaládban hat testvér között egy összetartó gyülekezet részeseként. A Debreceni Református Kollégium diákjaként erősödtek alapjaim és kaptam meg barátaimat, feleségemet. Építész szakmám sodort minket Debrecenből Budapestre, ahol ma már két gyermekünket neveljük. A zene életem szerves része, mely segít kapcsolódni önmagamhoz, a teremtett világ szépségeihez, embertársaimhoz és a mindenható Alkotónkhoz. Többévnyi passzív vasárnapi jelenlét után csatlakoztam a vasárnap esti zenekarhoz, amely utat nyitott az aktív gyülekezeti élethez.

Csenki Zsuzsanna

A Budai Református Gyülekezetnek 1999 óta vagyok presbitere. 2004-ben a diakóniai gondnok feladatainak ellátására is megbízást kaptam. Az előttünk álló presbiteri ciklusban Isten vezetésével szeretném a budai diakóniai szolgálat szervezésére alkalmas utódomat megtalálni, tapasztalataimat átadni, hogy nyugodt lelkiismerettel léphessek majd ki a presbiteri szolgálatból.
Vezérigém:
„Érezzétek, lássátok meg jó az Úr, boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Zsolt 34, 9

Tóth Emese

Nyolcadik éve tanítok hittanoktatóként a gyülekezetünkhöz tartozó iskolákban, és büszkén szolgálok negyedik éve az ifjúsági lelkészek között konfirmációs felkészítő és ifjúsági csoport vezetőkén. Jelenleg én vezetem az IFi-KONFi csapatot.
Tősgyökeres református családban nevelkedtem, édesapám és anyai-apai ágon mindkét nagyapám is református lelkészek voltak. Férjem közgazdász, 11 éves kisfiunk a BaarMadasban ötödik osztályos.

Szőllőssy Gábor

Okleveles építőmérnök, közgazdász vagyok. Budapesten születtem, 1950-ben. Hét gyerekünk született, és 11 unokánk van. Számomra nagy öröm, hogy már hárman konfirmáltak itt a gyülekezetben és most is van egy előkészítős.
Gyerekkoromtól a Pasaréti gyülekezetbe jártam, ott is konfirmáltam és kerültem a hittel szoros kapcsolatba.
A Budai Gyülekezettel 2001 óta lett igazán szoros a kapcsolatom, később presbiterként, majd 2018 óta Pénzügyi Gondnokként veszek részt a gyülekezet munkájában.
Számomra mindig erőt adott, hogy „…akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van…” (Róma 8,28)

Marossy Gábriel

46 éves vagyok, gyerekkorom óta a gyülekezet, azon belül a Béla házicsoport tagja. Feleségemmel itt házasodtunk, négy gyermekünk és egy unokánk született. Szakmám közgazdász, hobbim az éneklés, a kenyérsütés és természetjárás.
Hiszem, hogy ha teret és figyelmet adunk az életünkből, Jézus egészen váratlan módon szólíthat és érinthet meg, így újra és újra találkozhatunk és kapcsolatban lehetünk Vele.

Vadász Eszter

Nyugdíjas közgazdász vagyok, egyéb szakképesítésem ingatlan értékelő és forgalmazó. Özvegy vagyok, férjem közgazdász külkereskedő volt, de már nyugdíjasként segítőtársam volt minden gyülekezeti munkában.
Vizivárosi vagyok, mindig a környéken laktam, a Szabó Ilona utcában laktam 1972.-ig, férjem az Iskola utcában, kivéve a két külszolgálatot, amikor külföldön voltunk.
A gyülekezetben konfirmáltam, majd bibliakörös voltam.
Két gyermekem van, Anna lányom ker.-marketinges közgazdász, diplomás szakfordító és szaktolmács. Férje informatikus, két gyermekük van, Benedek Máté és Dénes István, mindkettejüket itt keresztelték, s jelenleg a Baás-Madas Általános iskolájában diákok.
Fiam Máté nős, informatikus, felesége német-olasz szakos tanár, angol fordító. Három gyermekük van, Gergely Nimród most konfirmál Budafokon két hét múlva, A Vörösmarty gimnáziumba jár. Koppány Zsombor és Botond még a budafoki református iskola diákjai.
Nyugdíjas vagyok, a gyülekezetben a Mustármag csoportba járok, a diakónia és a pénzügyi bizottság munkájában igyekszem segíteni, valamint rendszeres kapcsolatot tartok ifjúkori bibliakörös társaimmal, az Örök Ifi csoporttal, akikkel a 60-as évek végén, 70-es évek elején jöttünk össze.

Fördős Kata, missziói gondnok

35 éve járok a Budai gyülekezetbe. 46 évig dolgoztam pedagógusként, szeretgettem hitre kicsiket és nagyokat. Fiam és lányom után már kicsi unokámat vezetgetem a hit útján, és ajándéknak élem meg, hogy Isten olyan szolgálatra hívott el, ahol a legnagyobb fizetség a szeretet, a mosoly, az ölelés. Férjemmel 46 éve vagyunk házasok és igazi társai egymásnak jóban, rosszban. Mint missziói gondnok (is) arra kérem az Urat, hogy „Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet.” (Zsolt 86,11)

Szakál Ferenc

Pápa, 1950 Foglalkozásom: építész – tervező
1983 óta vagyok gyülekezeti tag, több ciklusban voltam presbiter, többnyire az építési bizottságban tevékenykedtem. 2018 óta a templomunk felújításával – restaurálásával foglalkoztam. A tervezési program összeállítását és a tervezést vezettem, 2019-21 között a kivitelezés projektvezetője voltam. A kivitelezés II. üteme még folyamatban van, amit a következő ciklusban remélem befejezhetünk. Remélem a munkánk eredményeként a templomunk megújulása a gyülekezeti hitéletünk kiteljesedését is szolgálja, hiszen ez az igazi cél.

Bihary Ákos

Áldás, békesség! Bihary Ákosnak hívnak, Budapesten dolgozom ügyvédként. Kért gyermekem van, családommal közel 10 éve járunk a Gyülekezetbe.
Nagy megtiszteltetésnek veszem, ha a presbiteri szolgálaton keresztül szolgálhatom Isten ügyét.

Mózes-Horváth Ingrid

Igazi nagycsaládos édesanya vagyok, 11 gyermekemet nevelgetem, Isten és férjem segítségével. A gyülekezettel 2005-ben ismerkedtem meg, itt találtam meg leginkább azt a lelkiséget, és Isten-kapcsolatot, amit kolozsvári gyökereimben és gyülekezetemben elplántáltak. Szinte a kezdetektől fogva részt veszek a vasárnapi gyermektanításban, a hét legszebb óráján. Hat éve vagyok pótpresbiter.
„…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15) – Ezzel az igével szeretném bemutatni az életem és családom.

Pótpresbiter-jelöltek

Torday Gábor

1972-ben születtem Debrecenben. 1995-ben szereztem diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakán. Újságíróként majd reklámszövegíróként, kreatív igazgatóként, kreatív trénerként dolgoztam. Feleségemmel és három lányunkkal Budafokon élünk, 2006-os házasságkötésünk óta járunk a Budai Református Gyülekezetbe. 2007-ben csatlakoztunk a Lukács házicsoporthoz, 2011 óta a gyülekezet dicsőítő zenekarában is játszom, 2018-ban választottak a presbitériumba, ahol a missziói bizottság szolgálatában veszek részt. „A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Péld 4,7)

Czompoly Tamás

Czompoly Tamás vagyok, 44 éves, nős, 2 gyerek édesapja. Az esküvőm kapcsán kerültem kapcsolatba a gyülekezettel 2010-ben, majd nem sokkal később a nagyrészt felnőttkonfisokból alakult Harmat házicsoport tagja lettem. A presbiterségre is vonatkoztatott kedves igém: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt. 19,26)

Pompor Zoltán

20 éve vagyok a gyülekezet tagja feleségemmel Virággal és két fiunkkal Dáviddal és Péterrel. Szeretek olvasni, így a gyülekezeti szolgálatomat is ezen a területen végzem: hol a Budatékában árulok könyveket, hol a gyerekeknek mesélek Papírszínházat.

Bakó Zita

HR vezetőként és coachként dolgozom, a gyülekezetbe kb. 7 éve járok. Néhány éve, felnőttként konfirmáltam. Jelenleg a Maradék házicsoport tagja vagyok és nagy örömmel árulom a könyveket a Budatékában.
Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. Jak, 7.14

Dr. Rácz Ferenc

Dr. Rácz Ferenc vagyok, 1968-ban születtem, a gyülekezeti nevem: Rácz Feri. A családommal Budán, a II. kerületben lakunk. Házasságkötésünket követően csatlakoztunk a gyülekezethez feleségemmel, Piskóty Katival és gyermekeinkkel, Dorottyával, Leventével és Mátéval, idestova már vagy 25 éve. Eleinte vasárnaponként a legtöbb időt a Csibekörben töltöttem, mondhatom, remek társaságban, 30 kisgyerekkel (vagy egy zsák hangyával?!) ahol a drága Lili nénivel vállt a vállnak vetve közvetítettünk a mondóka-kézműveskedés-történetmesélés-éneklés módszerével bibliai ismereteket a kicsiknek. Az itt elért eredményeken felbuzdulva vállaltam egyéb közösségi feladatokat is. A teljesség igénye nélkül: évekig voltam műsorvezető (és egyszer disc-jockey) a gyülekezeti bálokon, üstben főző szakács a Kisoroszi é kamaraerdei gyülekezeti napokon, futballszervező, gyerekfelvigyázó és kocsmáros a szárszói gyülekezeti táborokban. Emellett a gyülekezet apróbb-nagyobb jogi ügyei megoldását is támogatom. A presbiteri jelölést annak idején, két ciklussal ezelőtt fogadtam el először, így már a harmadik időszakot kezdeném meg, ha a gyülekezet alkalmasnak talál a feladatra. A civil életben ügyvédként dolgozom. Kevésszámú hobbijaim között labdarúgással kapcsolatos tevékenységek szerepelnek.