Nagy szeretettel hívjuk szépkorú testvéreinket 2023. december 6-án, szerdán, délelőtt 10 órára egy szeretetvendégséggel egybekötött együttlétre.

Rövid áhítat, éneklés és közös úrvacsoravétel után kötetlen beszélgetésre lesz lehetőség tea és sütemény mellett.

Helyszín: gyülekezeti Nagyterem

Az alkalom befejezésével szeretnénk Önnek átadni a gyülekezet nevében elkészített, névre szóló adventi szeretetcsomagot is. Az alkalmunk megszervezéséhez a Budai Református Gyülekezet mellett a Haypál és a Béres Alapítvány is hozzájárult. Amennyiben nem tud eljönni, de a csomagot szeretné megkapni, kérjük ezt telefonon jelezze a lelkészi hivatal felé.

Felajánljuk, hogy autóval elhozzuk az összejövetelre, és a végén hazavisszük, ha ezzel segíteni tudjuk részvételét. (Segítség kérhető a 457-0109 telefonszámon a hivatali órákban: hétfő-péntek: 9-12-ig.)

Kérjük esetleges gépkocsi igényét legkésőbb december 5-én, kedden 10 óráig jelezze felénk, hogy a szükséges gépkocsiról gondoskodni tudjunk. A gépkocsis szállítás részleteinek megbeszélésével kapcsolatban kedden délután fogjuk keresni a segítséget kérőket. Kérjük azt is jelezze, ha megromlott egészségi állapota miatt szeretné, hogy diakónusunk vagy önkéntesünk Önt a lakásán meglátogassa, esetleg szívesen venne lakásán úrvacsorát.