Május 3- án szerdán délelőtt áldott együttléten és úrvacsorai közösségben voltunk a gyülekezet szépkorú tagjaival.

Hálát adunk, hogy április 28-30-ai hétvégén együtt lehettünk ifiseinkkel és konfirmandusainkkal Balatonszárszón.

Idén ünnepeljük a Himnusz születésének 200. évfordulóját. E jeles alkalomból a Nemzeti Örökség Intézete egy országos kezdeményezést indított útjára, melynek keretében a nemzeti összetartozásunk szimbolizálása céljából az emlékhelyek egy egységes szalag sztélére helyezésével csatlakoznak az emlékévhez.

Egy csodás hetet tölthettünk a mátraházi református üdülőben Sáfrán Zsuzsanna lelkészünk és Tárnok Anna diakónusunk vezetésével.

A Tabulatúra régizene együttes adventi jótékonysági koncertjének adtunk helyszínt december 19- én. A zsúfolásig megtelt templomban Sebestyén Márta is vendégünk volt.

A nyári balatonszárszói gyülekezeti táborunkról készítettünk egy kis képes összefoglalót, fogadják szeretettel a Testvérek!

Kedves Gyerekek!
Ezen az oldalon bibliai történeteket találtok, szép sorban.
Először Ószövetség, utána Újszövetség következik. Ha lehet, apával, vagy anyával együtt hallgassátok, és beszélgessetek róla. Kérdezzetek bátran! Ha lerajzoljátok a történetet és elkülditek, nekem is örömöt szereztek vele!
Szeretettel: Molnár Péter, molnar.peter@gyulekezet.hu
Forrás: Anne de Vries, Fiatalok Bibliája
Bevezető:

Ószövetség:




















Folyt. köv.
Újszövetség:










Folyt. köv.




Folyt. köv.

A Mustármag csoport tagja már vagy 10-12  éve járnak évente kétszer látogatóba a Szobi utcai hajléktalan lábadozó kórházba.

Istennek hála december 7-án meg tudtuk tartani a gyülekezet szépkorú tagjainak az adventi szeretetvendégséget.

Isten segítségével sikerült a budai Asszonykör által készített takarókat kijuttatni Kárpátaljára a Nagydobronyi Református Líceumba.