Tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Szeretethíd nevű programot a Kárpát-medencei református önkéntes napokon. Idén május 24-én kerül sor a már jól ismert szolgálati programokra. Ennek alkalmából beszélgettem Csenki Zsuzsával, a Budai Református Egyházközség presbiterével, a Szeretethíd egyik szervezőjével.
Csenki Zsuzsa korábban csendes tagja volt a budai gyülekezetnek, nem beszélgetett sokat a többiekkel. Egy adventi istentisztelet alkalmával a lelkipásztor azonban segítséget kért a gyülekezettől, ekkor ő úgy érezte, mintha valaki hátulról meglökte volna – így szólította meg az Úristen. Ez az élmény indította arra, hogy csatlakozzon a diakóniai szolgálathoz. Úgy fogalmazott: természetesnek érezte, hogy ha már ott van, akkor szolgáljon is.
A Szeretethíddal 2009 októberében került kapcsolatba, ekkor rendezték meg először a programot. Egy alsó tagozatos tanító kérdezte meg tőle, hallott-e már erről az eseményről, mert szívesen vinné el az osztályt valamilyen vidéki szolgálatra, ami egyúttal kirándulás is lenne. Zsuzsának eszébe jutott az áporkai gyülekezet, ahol épp felújították a parókiát: megszervezte, hogy néhány családdal együtt odalátogathassanak. Kellemes közösségi nap volt, áhítattal, közös ebéddel – akkor még sem póló, sem regisztráció nem volt, de együtt lehettek, és ez számított.
A következő években egyre több programot szerveztek: templomkert-takarítás, zenés áhítatok kórházakban, tea- és ruhaosztás, valamint közös szolgálat a Filadelfia-ház lakóival. A Felvidéken bibliaismereti és kézművesversenyeket rendeztek gyerekeknek, a budapesti Gyökössy Endre Református Óvoda udvarán pedig játszóteret építettek a Szeretethíd részeként. Csenki Zsuzsának leginkább a Jó az Úr nevet viselő virágültetési akció nőtt a szívéhez.
Csenki Zsuzsa elmondta, hogy neki a Szeretethíd nem csak azért értékes, mert valami hasznosat csinálhat, hanem azért is, mert rendkívül építő hatással van a gyülekezet életére. Azért is ajánlja ezt a programot, mert kiváló lehetőség arra, hogy a különböző generációk találkozzanak. Mióta bevezették a kötelező közösségi szolgálatot a középiskolásoknak, ez új motivációt jelent a fiataloknak – az utóbbi években ebben a korosztályban érezhetően megnőtt a részvételi kedv. Az önkéntesek számának emelkedését az elmúlt időszakban a világjárvány állította meg. A pandémia miatt újra kellett kezdeni az építkezést, a közösség most kezd újra felépülni és aktivizálódni – tudjuk meg. Csenki Zsuzsa úgy véli, hogy akit megérint az önkéntesség szépsége, az bármikor kapható egy-egy feladatra. Hozzátette, hogy az idősebb korosztály is rendkívül lelkes, különösen azok, akik már 15-20 éve elkötelezettek a szolgálat iránt. Úgy látja, hogy amikor valaki bekapcsolódik egy ilyen tevékenységbe, akkor érzi igazán, milyen jelentősége van annak, amit tesz, és ez még nagyobb kedvet ad a következő alkalomra.
Zsuzsa több mint két évtizedig szolgált diakóniai gondnokként a gyülekezetében. Mégis sokkal többet kapott, mint adott – állítja visszatekintve arra az időre. – Meggazdagító volt a szolgálat, amit végezhettem. Megtiszteltetés volt, hogy részt vehettem benne – összegezte érzéseit. Kölcsönhatásként írja le a szolgálatot: az, aki szolgál, az idejéből ad, tehát egy olyan dologból, ami nem visszaadható, viszont lelkiekben, megerősítésben sokkal többet kap érte cserébe. – Erre tanít minket Krisztus is: aki nagy akar lenni, szolgáljon! Így végső soron a szolgálatban való elköteleződés az tulajdonképpen Jézus követése – hangsúlyozza Csenki Zsuzsa.
Interjú: Szalai Maja Anna
Fotó: MRSZ / BBRE
