November 7–9. között tartottuk meg az őszi ifjúsági hétvégénket gyülekezetünk fiataljaival Tahitótfalun. A résztvevők között ott voltak a másodéves konfirmandusok és az idén konfirmált fiatalok is, akiket ezen a hétvégén ünnepeltünk, mivel hivatalosan is az ifisekké váltak.

A péntek esti alkalmon egy meghitt ünnepség keretében köszöntöttük őket, közös énekléssel és játékkal. Szombat délelőtt csendes alkalmat tartottunk, ahol Isten igéje és az elmélyülés állt a középpontban. Délután kirándulni indultunk, amely során jó beszélgetések és sok nevetés kísérte a közösség együttlétét. Este hosszabb dicsőítésben vettünk részt, amely alatt lehetőség volt személyes imádságot kérni. Vasárnap a helyi református gyülekezet istentiszteletén vettünk részt.

Hálásak vagyunk mindazoknak, akik szervezéssel, szolgálattal vagy imádsággal hozzájárultak ehhez az áldott alkalomhoz. Bízunk benne, hogy a fiatalok is jól érezték magukat, mi így érzékeltük:)

„Ha épp fájdalomban, megpróbáltatásban, gyászban vagy, az nem jelenti azt, hogy ott szeretet nincs, mert ez nem igaz. Krisztus a teljes szeretet, és Ő minden félelmet legyőzött” – Szemők-Csatári Bíborkával, gyülekezetünk egyik lelkészével a 777 blog készített interjút táncművészetről, lelkészi elhívásáról, a Budai Református Gyülekezetben végzett szolgálatáról és a nehézségekben megmutatkozó vigasztalásról.

Bíborka sokáig táncművésznek készült, de végül a teológia mellett döntött. Beszélgettek vele arról, hogy nehéz-e ma nőként lelkésznek lenni, hogy mik a tapasztalatai a lelkigondozások során, és hogy mit szokott útravalóként mondani a jegyesoktatáson a pároknak. Felemelő gondolatokat osztott meg velünk a hitről és a tiszta szeretetről is, amelyeket érdemes magunkkal vinni! Egy részlet az interjúból:

Hogy kötöttél ki éppen a Budai Református Gyülekezetben? Mit szeretsz benne leginkább?

Érdekes módon én előtte nem ismertem a Szilágyi Dezső téri református gyülekezetet, de a 2017-es Csillagponton találkoztam néhány barátommal, akik összekötöttek Budával. Eljöttem, bemutatkoztam, megismerkedtem Illés Dáviddal, és az egész olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam. Egyszer csak arra eszméltem, hogy zajlik a költözés Budapestre. Amikor elkezdtem itt szolgálni, éreztem, hogy nekem tényleg ide van hívásom, és mélyen megszerettem, meggyökereztem itt.

Akkor itt vagy azóta is, megszakítás nélkül?

Igen, már nyolc éve itt vagyok.

Mit tanultál magadról és a közösségről ez alatt az idő alatt?

Azt mindenképpen megtanultam itt, hogy milyen őszintén és önazonosan jelen lenni a szolgálatomban és a gyülekezet közösségében, hogy nincsenek olyan helyzetek, nincsenek olyasfajta nehézségek, amikről itt ne lehetne beszélni.

Ez egy nagyon intellektuális és önreflektív gyülekezet, és köztük ezt nem volt nehéz felfedezni. Pont, amikor ide megérkeztem, elkezdtem én is még inkább önismerettel foglalkozni, amit tánccal is összekötöttem. Illetve elkezdtem vezetni a gyülekezetben csoportokat az istenkapcsolat és önismeret témakörében.

Nem érzek kliséket, amiket követni kellene, ami nem azt jelenti, hogy szabályokat rúgunk fel vagy ne azt követnénk, amit a református egyház kér, hanem hogy ezt megpróbáljuk minél őszintébben és emberibben tenni.

Azt szeretnénk, hogy az emberek ne kényszerként éljenek meg semmit, hanem szeretettel és természetesen, mint a levegővétel.

A teljes interjú a 777blog.hu-n olvasható.

Fotó: Szabó Csaba / 777blog.hu

Akik a gyülekezeti Nagyteremben járnak láthatják, hogy a falakat új alkotások díszítik: 2025. október 12-én vasárnap P. Boros Ilona képzőművész gondolataival nyílt Lőrincz Zsuzsa festő-, grafikus-, szobrászművész IHLET című kiállítása. 

Boros Ilona elhangzott megnyitója: 

„Lőrincz Zsuzsa Prágában élő és alkotó művész az IHLET címet adta itt látható kiállításának. 

Az ihlet szó lexikai értelmezése szerint „műalkotásra serkentő, emelkedett, felfokozott lelkiállapotot” jelent. Alkotónak lenni pedig annyit tesz, mint létrehozni, kreálni valamit, ami addig nem létezett.

Zsuzsa teremtő képzelete pedig rengeteg anyagot talál, amelybe érzelmeket vetíthet, és rengeteg technikát, amellyel mindezt megvalósíthatja. Otthonosan mozog a grafikai eljárások terén: készít akvatintát, mezzotintát, metszeteket, litográfiát és monotypiát, de a magukat nehezebben adó anyagokkal is bátran kísérletezik: kő és fémszobrok sokasága gazdagítja életművét.  De említhetem saját készítésű merített papírjait, kollázsait is, hiszen szinte bármi, amin megakad a szeme, művészi kihívássá válik számára. 

Erről ő maga így vall:

„Szeretek különböző anyagokkal dolgozni, kombinálni azokat, kipróbálni a bennük rejlő lehetőségeket. Igyekszem az anyag lelkére hallgatni, ami segít abban, hogy új és új formákat, alakzatokat találjak. Például a drót…. A drót maga kemény vagy lágy grafikai vonal. Amint elkezdek vele dolgozni a térben, remegő, érzékeny vonallá válik, aztán összegabalyítom, bogozom, fodrozom. Megpróbálok nagy formákat létrehozni vele. Csavarom, összenyomkodom, kovácsolom, kalapálom. 

Kompakt formák születnek így, amelyek egyidejűleg könnyűnek és törékenynek tűnnek. A szobor belseje levegős marad, a fényben áttetsző, az anyag, azaz a drót körül veszi a „semmit”…. Ős-semmi üres tér, amelyben alázattal jön létre az alkotás, a szobor.”

Valóban, Lőrincz Zsuzsa valamiféle ős tudás birtokosaként alkot és a látszólag különböző témák – ipartelepek, városképek, emberalakok és bibliai ihletésű ábrázolások mögött változatlan létezés rejlik. 

A kiállított munkákat nézve első ránézésre talán kicsit ellentmondásosnak tűnhet Veronika kendője és gyári épületszerkezet egymás mellé kerülése, de ez csak látszólagos ellentmondás. Hiszen a kladnói vagy ostravai ipari objektumra – és annak síkbeli, képi variációjára – ugyanúgy kivetíthető alkotójának aktuális lelkiállapota, mintha embereket ábrázolna a papíríveken. „Az építészet kővé vált zene” mondja Goethe, s most ez a kővé, acélcsövekké vált zene tovább változik: a kő és a fémek pasztellé lágyulva adják lelküket hordozójuknak, a papírnak. Zsuzsa képei szívvel rajzolt, festett városok, ahol nyoma sincs a mértani szigornak. A vonalzós szögleteket és nyílegyenes vonalakat szabad folyású, érzéki görbületek váltják fel, amelyek úgy kanyarognak, mint a folyók, úgy gomolyognak, mint a felhők, és úgy ívelődnek, mint a hegyvonulatok. Hiszen van egy Istentől kapott, teremtett világunk és abban alkot a megteremtett ember magának egy sajátságos másikat. A kettőnek pedig elválaszthatatlan egységben, harmóniában kellene léteznie, működnie. 

„ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá” 

mondja az írás. Közös felelősségünk hogy igaz alapra építkezzünk, s Krisztussal fenntartott kapcsolatunk révén váljunk világunk építő kövévé. Azok a képi gondolatok, fényszövések, amelyet Lőrincz Zsuzsa hozott el nekünk, ennek az építkezésnek a részei. Olyan tartalmak, amelyektől távol áll az önzés, a versengés, a nyerészkedés, a világunkat elárasztó ál-boldogság keresése. 

Ez az emberi és művészi hozzáállás egyre ritkább, ezért is öröm itt és most találkozni vele. Élvezzük és őrizzük együtt, mind, akik nyitottak vagyunk rá. 

Befejezésül pedig Ady Endrét idézem, aki nálam pontosabban fogalmazza meg ezt a felelősségünket Intés az őrzőkhöz című versében:

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”   

Boros Ilona

A kiállításmegnyitón készült képek az alábbi galériában tekinthetők meg: KÉPGALÉRIA

Várunk minden érdeklődőt a nagyteremben 2026. február 5-én 18 órától rendezett találkozóra, beszélgetésre is.

Szeretettel ajánljuk Lőrincz Zsuzsa kiállítását, alkotásainak megtekintését!

A 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű háromnapos országos ökumenikus önkéntes akció részeként október 10-én fiatalok érkeztek a csepeli Bocskai István Református Oktatási Központból, hogy önkéntesként segítsenek rendbe tenni templomunk kertjét és szortírozni a ruhaadományokat. Arról, hogy érezték magukat, a reformatus.hu számolt be.

„Ha a fiatalok már ilyen korán megízlelik, hogy milyen jó érzés segíteni, akkor ez az élmény elkíséri őket egy életen át” – fogalmazott a reformatus.hu riporterének Bakó Zita, gyülekezetünk diakóniai gondnoka, aki csapatával tudatosan úgy választotta meg a feladatokat, hogy azok ne csak hasznosak, hanem örömteliek is legyenek és hogy az önkéntesek tudjanak kapcsolódni egymáshoz.

A fiúk a kerti munkákban jeleskedtek – füvet nyírtak, gyomláltak, a lehullott leveleket gyűjtötték össze –, míg a lányok szorgalmas kézzel válogatták az adományként érkezett ruhákat, hogy azok később méltó helyre kerülhessenek.

„Az iskolán keresztül jöttem, ez igaz. De hamar kiderült, hogy ez nem csak egy kipipálandó dolog. Már az elején megvolt az a hangulat, hogy ez valami más: valami közös, értelmes, ami túlmutat a kötelező kereteken” – mesélte az egyik önkéntes, a tizenhat éves Virág.

„Nem egy elvont célért dolgoznak, hanem valódi emberekért” – hangsúlyozta Bakó Zita, hozzátéve, hogy a szolgálat nem kényszer, hanem egy lehetőség, egy csatorna, amin keresztül Isten szeretete továbbadható, még akkor is, ha az csak egy meleg kabát vagy egy kedves mosoly formájában történik.

A teljes cikk a reformatus.hu-n olvasható.

A Magyarországi Református Egyház 2025-öt az ifjúság évének nyilvánította. Ennek országos kezdeményezéséhez csatlakozva szeptember 21-én gyülekezetünk is megtartotta az Ifjúság vasárnapját, amelynek keretében az istentisztelet középpontjába a fiatalokat állítottuk. Célunk volt, hogy a fiatal nemzedék aktív szereplője legyen a liturgiának, és ezáltal is erősödjön a gyülekezeti közösség és a fiatalok közötti kapcsolat, valamint az ifjúságban a szolgálatkészség és felelősségtudat.

Az előkészületek során különösen figyeltünk arra, hogy a konfirmandusokból és ifisekből álló fiatalok mellett a 100 éves fennállását idén ünneplő budai cserkészcsapat is szerepet kapjon. Fontos szempont volt, hogy ne különálló csoportként, hanem egymással együttműködve, közösen vállaljanak szolgálatokat.

Az istentisztelet 10:00-kor kezdődött, de már 9:00-tól érkeztek a segítők, hogy előkészítsék a templomkertet, ahol egy úgynevezett „ifis sarok” került kialakításra: szőnyegekkel, babzsákokkal, csocsó- és pingpongasztallal, valamint asztalokkal a szeretetvendégséghez. A gyülekezeti tagokat 9:40-től fiatalok fogadták a főbejáratnál, kedvesen köszöntve minden érkezőt.

Az istentiszteleten mintegy 20 ifis és 40 cserkész vett részt aktívan. A cserkészek váltásban, zászlóval álltak végig a szószék előtt. A liturgiába több fiatal is bekapcsolódott. A gitáros éneklést Harmathy Balázs, gyülekezetünk új ifjúsági munkása vezette, aki ezen az alkalmon mutatkozott be közösségünk előtt. A közös énekek között szerepelt a Mennyben fenn a trónusnál és a Jézus nyájas és szelíd énekek. Az igehirdetés előtt egy ifis mondott imádságot, majd az igehirdetést követően három fiatal imádkozott a gyülekezetért, az ifjúságért és a jövőért. A perselyezést is a fiatalok végezték: az öt hajó mindegyikében egy-egy fiatal szolgált. Az alkalom zárásaként a résztvevők igés kártyákat kaptak, melyek elkészítésében a pénteki ifjúsági alkalom résztvevői segítettek.

Az istentisztelet után a templomkertben kötetlen együttlét következett. A gyülekezeti tagok előzetesen meghirdetett szeretetvendégség keretében süteményekkel, gyümölccsel és üdítőkkel készültek. A beszélgetések után a fiatalokat játékra hívtuk: mozgásos és csapatépítő feladatokon keresztül kapcsolódtak egymáshoz. Nagy sikere volt a cipő-elkapós gyorsasági játéknak, valamint a zenés formációs játéknak, amely során adott számú embernek kellett különböző alakzatokat felvennie.

A délelőttöt közös pizzázás zárta, majd a résztvevők közösen segítettek a rendrakásban. A program körülbelül 13:00 óráig tartott.

Összességében az Ifjúság vasárnapja felemelő, közösségépítő alkalom volt, amely nemcsak a fiatalok szolgálatát erősítette, hanem a gyülekezet egészének is megerősítette a jövőbe vetett reménységét. A szervezésben és megvalósításban részt vevők összefogása példaértékű volt.

Bedekovicsné Molnár Boglárka

Fekete Fanni, a Képmás magazin fiatal újságírója felnőttként konfirmált gyülekezetünkben. Lelki útját röviden már megosztotta velünk idén pünkösdkor, most pedig a Parókia portálon tett vallást hitéről és Isten munkálkodásáról az életében. Hálával olvastuk a sorait.

„Abban, hogy megtegyem Isten felé az első lépést, több tényező is közrejátszott. Az egyik, hogy nővérem kislányának én lettem a keresztanyja. Ha idősebb lesz, akkor szeretném vezetni ezen az úton, ehhez azonban arra van szükség, hogy az én hitem is biztos lábakon álljon” – írja motivációjáról Fanni, aki gyermekként is érezte már Isten gondviselését, de zárkózott természete kamaszként távol tartotta a konfirmáció-előkészítő csoporttól.

„Annak is hatása volt rám, hogy egy keresztény értékeken alapuló magazinnál dolgozom, a munkatársaim életében fontos szerepet tölt be a hit. Szerettem volna hozzájuk ebben is kapcsolódni, de még sokáig nem éreztem magaménak a témát. Aztán egyik kolléganőm elhívott a Budai Református Gyülekezet olvasócsoportjába, ami megtetszett. Mikor véget ért, megnéztem a gyülekezet honlapján, indul-e hasonló. Könyvolvasó ugyan nem, de egy hitfelfedező csoport indult: elsősorban azok jelentkezését várták, akik szeretnék elmélyíteni hitüket és aztán konfirmációt tenni. Pont nekem szólt ez a felhívás. Csatlakoztam a csoporthoz, ahol nagyon kedves embereket ismertem meg. Közéjük érkezve békességet éreztem, és nem féltem kérdezni vagy megosztani kétségeimet, például az imádkozásról. Hogy miért nem válaszol Isten, amikor olyan régóta esedezem valamiért.”

Amikor elérkezett a konfirmáció ideje, úgy érezte, felkészült rá, hogy mások előtt is megvallja hitét: „Az istentiszteletre csoporttársaimmal választanunk kellett egy-egy igét és elmondani a gyülekezet előtt. Én Márk evangéliuma 11. részének 22–24. verseit választottam, amikor Jézus így fogalmaz Péternek: »Higgyetek Istenben! Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek, ‘Kelj fel, és vesd magad a tengerbe!’, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, annak meg is adatik az. Azért mondom nektek: higgyétek, hogy megnyeritek mindazt, amit könyörgésetekben kértek, és meglesz nektek.« Azt írja, a saját életében is így mozdította el az akadályokat, amikor gátlásossága ellenére barátokhoz, közösségekbe vezette és megannyi riport elkészítéséhez adott neki bátorságot.

Fanni teljes írása a Parókia portálon olvasható.

*

Fotók: Feke Eszter | A konfirmáció visszanézhető a Budai Református Gyülekezet YouTube-csatornáján:

Június végén nyári pihenőre mennek a Budatéka szolgálói, legközelebb a nyári táborban találkozhattok velük. Egy körkérdéssel zárjuk az évadot, amelyből kiderül az is, hogy mi volt a legképtelenebb/legizgalmasabb/legdrámaibb/leglegleg kérés az elmúlt fél évben.

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert tudom, hogy valami szuper jó dologgal tudok szolgálni a gyülekezetben. Nagyon örömteli volt, amikor egy gyülekezeti hírlevélben megjelent cikk alapján jóval többen kerestek egy könyvet, mint amire számítottunk.” (Zsófi)

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert szeretem a könyveket, szeretek olvasni, és szeretném ezt a szenvedélyt másokkal is megosztani. Egyszer egy német turista azt kérte, hogy mondjam már el röviden, miről szólt az istentisztelet.” (Zoli) 

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert ezer mosolyt kapok és adok. A legfurcsább kérés: egy nagy faragott keresztet szeretett volna venni valaki.” (Kata)

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert így közvetlen kapcsolatban lehetek az emberekkel, segíthetek nekik könyvet találni, és mert fantasztikusak a Budatékások! A legizgalmasabb kérés…hm…talán inkább a legkedvesebb – valaki, aki akkor volt először a gyülekezetben, útmutatást kért, és jó érzés volt, hogy üdvözölhettem, fogadhattam nálunk. Nem mindig könnyű először és egyedül megérkezni egy új helyre, környezetbe.” (Oli)

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert itt lehet a legtöbb emberrel találkozni És a könyveken keresztül kapcsolódni. A leglegleg pedig, hogy kb. 200 alkalommal mondtam a betérő turistáknak, hogy ez nem katolikus templom.” (Zita)

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert valódi találkozásokkal ajándékoz meg. A legfurcsább kérdés… nem is tudom, de mindenki megkönnyebbül, amikor meg tudom mondani merre van a mosdó…” (Ilona)

„Azért szeretek a pult mögött állni, mert jókat lehet beszélgetni a testvérekkel, s a bekukucskáló emberekkel. A legizgalmasabb kérdés az volt, miért csak ezeket a Bibliákat áruljuk?” (Kriszti)

Szeretettel osztjuk meg Tóth Emese presbiterünk, hittanoktatónk beszámolóját a március 29-én Kecskeméten megrendezett katechetikai találkozóról. A cikk megjelent a Parókia Portálon, amely erre a linkre kattintva olvasható.

A 2025. március 29-én Kecskeméten megrendezett katechetikai találkozón Lenkeyné Teleki Mária református lelkész, a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat vezetője köszöntötte a résztvevőket.

Az áhítatot Pál Ferenc református lelkész tartotta, az Apostolok cselekedetei 27. részének 22-23. versei alapján: „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.” Pál útja Rómába – ez volt a textus, az igehirdetés középpontjában pedig a reménység állt. A lelkész arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitoktatók szolgálatában is gyakran kerülünk viharos helyzetekbe, mégis kapaszkodhatunk abba a bizonyosságba, hogy Isten ígéretei biztos alapot jelentenek számunkra. A résztvevők számára az is elgondolkodtató kérdésként fogalmazódott meg, hogy

milyen reménység él bennünk, és mit tapasztalunk: milyen reménysége van a gyerekeknek, akikkel foglalkozunk?

Az igei gondolatok után rövid megosztás következett kis csoportokban, majd imaközösség.

Ezt követően dr. Szászi Andrea, az RPI katechetikai igazgatóhelyettese oktatási előadóként tartott plenáris előadást „Nevelés a 21. században: generációk a gyakorlatban” címmel.
Az előadás betekintést nyújtott az Alfa- és a Z-generáció jellemzőibe, különös tekintettel a 2010 után született gyermekekre, akik jelenleg a hittanoktatásunk fókuszában állnak. Szó esett a generációs különbségek pedagógiai vonatkozásairól, a digitális környezet hatásairól, valamint a tanulási stílusokhoz illeszkedő módszertani megközelítésekről. Az elméleti háttér mellett számos gyakorlati példát is kaptunk arra, hogyan lehet ezekre a sajátosságokra reflektálni a hitoktatás során.

A párhuzamosan zajló délutáni szekciók három téma köré csoportosultak:

• Újszövetségi történetek – kreatívan (Zimányi Noémi): A szekcióban kreatív és játékos módszereket ismerhettünk meg, amelyekkel az újszövetségi bibliai történetek élményszerűen, interaktív módon adhatók át a gyerekeknek.
• Ötletek az ifjúsági közösségépítéshez (Csőri-Czinkos Gergő): Az ifjúsági csoportok megszólításának, motiválásának és megtartásának lehetőségeiről esett szó, különösen a közösségi élmények és a kapcsolódás fontosságára fókuszálva.
• Ötlettár az óvodai katechézishez (Pluhár Gáborné): Ebben a szekcióban a legkisebb korosztályhoz való közelítés kreatív eszköztárát ismerhették meg a résztvevők: mondókák, dramatikus játékok, vizuális elemek és ritmikus eszközök segítségével.

A nap zárásaként sor került egy fórumbeszélgetésre, ahol Lenkeyné Teleki Mária és dr. Szászi Andrea ismertették az előmeneteli rendszer aktuális kérdéseit, valamint a Katechetikai Szolgálat közeljövőbeli programjait és fejlesztési irányait. A résztvevők kérdéseket tehettek fel, megoszthatták tapasztalataikat és észrevételeiket is. A találkozó egész napos programja gazdag lelki és szakmai feltöltődést nyújtott, segítve bennünket abban, hogy a generációs különbségek ismeretében még hatékonyabban végezhessük szolgálatunkat az egyházban és az iskolákban egyaránt.

Az alkalom áldásmondással zárult.

200 hét, 200 csütörtök este, 200 ima, 200 vers.

Mikor Illés Dávid a covid járvány idején bezárt templomunk helyett parkolóban, templomkertben, online kezdett alkalmakat tartani – megkért, hogy kapcsolódjak be az esti imádságba.

Az első alkalmak inkább izgalmasak, mint mélyek voltak, a közvetítés nehézségei inkább feszültséget okoztak, mint örömöt.
Aztán egyszer csak minden a helyére került és mi hétről hétre összegyűltünk imádkozni, ahogy ezt most is tesszük minden csütörtökön gyülekezetünk YouTube csatornáján 21 órakor élő adásban.

Közösséggé lettünk még akkor is, ha személyesen nem ismerjük egymást. Az évek óta együtt töltött esték visszajelzései megerősítést adnak, hogy sokaknak ez a fél óra jelenti a közös ima örömét.

Az imaalkalmakat eddig több, mint 20000-en hallgatták meg több kontinensről és ahogy oly sokan írják: kíséri útjukon, reményt és biztatást ad.

Személyesen is hosszú utat jártam be, közelebb kerültem az igéhez, Istenhez és önmagamhoz.

Szeretettel várok mindenkit, csatlakozzatok hozzánk és imádkozzunk együtt!

Fördős Kata