Fontos év a 2025-ös a 304. számú Kőrösi Csoma Sándor Cserkészcsapat életében, hiszen az 1925-ös eredeti alapítást, illetve a rendszerváltás utáni 2004-es újjáalakulásuk 20 éves fordulóját is idén ünneplik meg. A Budai Református Gyülekezet fenntartásában működő csapat egyik parancsnokával, Maloschik Emmával, illetve az újjáalakításban kulcsszerepet játszó volt csapatparancsnok Pótor Józseffel a Szilágyi Dezső téri református templomban beszélgettünk a cserkészéletről, illetve arról, hogy a modern világ kihívásai közepette mit tud nyújtani a mozgalom az ifjúságnak.
Az már a beszélgetés elején kiderült, hogy ez a csapat mindig is a mozgalom hagyományosnak mondható keretei között működött, és működik a mai napig. „Nálunk a fő hangsúly kezdetektől az életrevaló, ifjú polgárok nevelésén van, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy egy jobb világban éljenek és egy jobb világot hagyjanak maguk után. Ez a cserkészet alapítójának, Robert Baden-Powellnek a szellemiségét tükrözi, amit természetesen mi is továbbviszünk” – fogalmazott Maloschik Emma.
Kiemelte, hogy a cserkészet vallásos mozgalom, és bár az ő esetükben a Budai Református Gyülekezet a fenntartó, bármilyen vallási közösség tagjait szívesen látják a soraikban. A politizálást viszont szigorúan kerülik. A vezetőség is fiatalokból áll: ő egy másik parancsnokkal együtt, huszonévesként irányítja a csapat mindennapjait a Szilágyi Dezső tér 3. alatti cserkészotthonban. Csapatukba már 6–7 éves kortól szívesen várják a gyerekeket. „Jelenleg 90–100 fővel működünk, a táborokon 80–90 fő szokott részt venni a kiscserkészekkel együtt, a fiú-lány arány pedig nagyjából fele-fele” – fejtette ki Emma, aki szerint ez egy ideális létszám, aminek a szintentartására kétévente indítanak egy fiú és egy lány őrsöt.
Élő hagyományok
Pótor József már az „öregcserkészek” sorát erősíti, újjáalapítóként és a különféle cserkészrelikviák gyűjtőjeként, ismerőjeként tőle tudhattunk meg többet az 1948-as betiltás előtti időkről: „A csapat azért vette fel Kőrösi Csoma Sándor nevét, mert az alapítók egy olyan református személyt kerestek, aki példaként szolgálhat az ifjúság számára mind a tudományos munkásságával, mind azokkal a készségeivel, amelyekre szüksége volt a távol-keleti kutatómunkában.”
József gyűjteményéből vehettük kézbe Cser Andor és Mirtse Árpád könyvét is, ami Az első tíz év címmel mutatja be a csapat 1925–35 közötti történetét. Ebből kiderül, hogy bár az egység száz éve alakult, eredetileg a Kálvin téri 1. számú Budapesti Keresztény Ifjúsági Egyesület cserkészcsapat budai rajaként léteztek, már 1920-tól. Fennmaradt a történelmi, 1930-ban készült 304-es csapatzászló is, ami előtt leteszik a cserkészfogadalmat. Az újjáalakuláskor ez az ereklye rejtélyes körülmények között került vissza a 304-esekhez: a második világháborúban az akkori cserkészotthon találatot kapott, ám a zászló túlélte ezt. Valaki élete kockáztatásával, önzetlenül rejtegette a múlt rendszerben, majd 2004-ben egy úrasztali selyemterítővel együtt behozta az irodába, és anélkül, hogy bemutatkozott volna, távozott. A zászlón kívül Emma mutatott nekünk egy úgynevezett búr kalapot is, ami régebben az egyenruha részét képezte, de mára már kezd kikopni a mindennapi használatból.
A valóság áll nyerésre, nem a telefon
Házigazdáinktól azt is megtudhattuk, hogy a régi világ „egyszerű” táborozása már nem kötné le úgy a gyerekeket, mint akkoriban. „Ma sokkal kidolgozottabb programokra van szükség, keretmesével, átfogóbb szervezéssel. Régen elég volt kivinni a fiatalokat az erdőbe” – mondta József, aki szerint ma már számítógépekkel, okostelefonokkal és komoly ingeráradattal kell versenyezni a gyerekek figyelméért. Emma arra is kitért, hogy az iskolai toborzásaik során a szülők nagyon érdeklődnek a cserkészet iránt, de a lehetőség a fiatalokat is magával ragadja.
„A közösség mindenkit megfog, aki eljön hozzánk: jó barátokat szereznek, akikkel szeretnek együtt játszani. Az is nagy megtartó erő, hogy egy náluk öt évvel idősebb, tapasztaltabb fiatal foglalkozik velük, akire felnézhetnek, amit máshol ritkán tapasztalhatnak meg. Ez valami furcsa, de csodálatos dolog” – véli Emma. A parancsnok a csapat életéről is mesélt: „Igyekszünk minél többet a természetben lenni, sokat kirándulunk, de az egész működésünk alapja az őrsi rendszer, ahol a gyerekek minden héten ugyanazokkal a társaikkal lehetnek együtt. Fontosak a hétvégi programjaink, ennek keretében télen három napot iskolában alszunk, a tavasz pedig a korosztályos nomád vagy fél nomád eseményeké. A nyári tábor teljesen nomád körülmények között zajlik.” Azt mindkét házigazdánk megerősítette, hogy a táborban a gyerekek gyorsan elfelejtik az internetet, a telefont, a valós élmények pedig felülmúlják a digitális világot.
Rátermett, erős közösség
Hozzátették, hogy a sokszor mostoha körülmények életrevalóbbá teszik a gyerekeket, könnyebben megbirkóznak a kihívásokkal, amihez a cserkészet kellő készségeket tanít a számukra. Ezzel kapcsolatban Pótor József hangsúlyozta, hogy a mozgalomban elsajátított kompetenciáknak (csapatmunka, felelősségvállalás, problémamegoldó képesség, kezdeményezőkészség, vezetői képességek) – akár a munkaerőpiacon, akár az élet egyéb területein – hasznát veszik a fiatalok. Ráadásul ezeket már 14–15 éves kortól kezdve sajátítják el.
A cserkészet a kapcsolatok terén is sokat tud nyújtani, hiszen az itt alakult barátságok életre szólóak. „Sőt a csapaton belül négy házasság is szövődött, de még legalább három másik van, ami más csapatok tagjaival köttetett” – emelte ki József, akinek a felesége szintén cserkész. „A cserkészet erős közösség, ami az olyan krízisek alatt is össze tud tartani, támasz tud lenni, mint például a Covid-járvány volt” – fejtette ki Emma, aki azt is elmondta, hogy a tanévhez igazodó éves menetrendjükbe igyekeznek sok karitatív, illetve a gyülekezettel közös tevékenységet szervezni. Idén a kettős jubileumot igyekeznek minél több különleges alkalommal megünnepelni.
A januári születésnap már ennek jegyében telt, amelyre meghívták az összes eddigi csapattagot. Egy könyv, vagy egy film megjelentetését tervezik az elmúlt 20 év eseményeiről, ezzel tisztelegve az első alapítás szellemisége előtt.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2025/3. számában; fotók: Mudra László)
