MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Gyülekezetünk közössége együtt örül a keresztelőre, konfirmációra és esküvőre érkező családokkal, és együtt sír a gyászolókkal, nehéz élethelyzetben lévőkkel. Az alábbiakban többet is megtudhatsz a keresztelési, konfirmációs, esketési, temetési és lelkigondozói, lelkivezetési szolgálatokról, melyekben szeretettel állunk mellétek.

Keresztelő

Kedves Szülők! Életetek egyik legfontosabb döntését hozzátok azzal, hogy gyermeketeket megkereszteltetitek és őt hitben nevelitek. A keresztség nem egy egyszeri alkalom csupán, hanem Istenünkkel járt út első állomása, egy út kezdete, melyen gyermeketeket vezetitek.

Az alábbiakban összefoglaltuk a keresztséggel kapcsolatos tudnivalókat – mind a gyermek-, mind a felnőttkeresztségről.

Konfirmáció

Az iskolás korban történő konfirmációra való felkészítés gyülekezetünkben kétéves, minden év szeptemberében indul. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre, a gyülekezeti integrációra és arra, hogy a hetedik–nyolcadikos fiatalok ne csak tárgyi tudást szerezzenek, hanem életük fontos kérdésein keresztül is közeledjenek Istenhez. A konfirmációs ünnepség két év után nem valaminek a lezárulása, hanem annak kezdete, hogy hitvalló tagként léphessünk be egy élő közösségbe. Gyülekezetünkben évente indul felnőttkonfirmációs csoport is mindazoknak, akik iskolás korukban nem konfirmáltak, vagy szeretnék újra megerősíteni az Istennel való kapcsolatukat, esetleg felnőttkeresztségre készülnek.

Esküvő

Kedves Jegyespárok! Örömmel kísérünk benneteket a házasságkötésetek templomi megáldásáig vezető úton, a nagy napon, és később, házasságotok és leendő családotok mindennapjaiban. Az alábbiakban minden információt megtaláltok: kapcsolatfelvétel, jegyesoktatás, esküszövegek, templomi esküvő menete.

Temetés

Sajnáljuk, ha szüksége van erre a szolgálatunkra és Isten vigasztaló erejét kívánjuk, ha veszteség érte Önt vagy családját, ismerősét! Fontos számunkra, hogy Isten szeretetét megtapasztalhassa a nehéz napokban és a temetési szertartásban.

Lelkigondozás, lelkivezetés

Életutunk sok ajándékot és kihívást rejteget számunkra. Segítség lehet, ha valakivel megoszthatjuk kérdéseinket vagy kétségeinket. Gyülekezetünk lelkészei készek odaállni azok mellé, akik úgy érzik, hogy életük egy olyan szakaszán járnak, amikor szükségét érzik egy segítő kísérőnek. A lelkigondozás folyamán az életünk kapcsolataival, elakadásaival tudunk foglalkozni, míg a lelkivezetés alkalma lehetőséget ad ránézni az Istennel való kapcsolatunkra.

Szeretetszolgálat

Feltöltés alatt…

  • 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3.
  • info@gyulekezet.hu

© Copyright - Budai Református Egyházközség