Találkozás Jézussal 2016.09.11. | Budai Református Gyülekezet
Pages Menu
Rss

Találkozás Jézussal 2016.09.11.

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.



Igehirdető: Illes David

Bibliai alapige: Lk 24,19-33

19Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; 20és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.28Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? Lk 24

Találkozás Jézussal

 

Ki ez a Jézus?

nem erőlteti magát ránk, de velünk van

vállalja az életet a szenvedéssel együtt

értelmezi az életet és értelmet ad az életnek

 

Mi az akadálya, hogy találkozzunk vele?

a tények nem győznek meg

saját magunk istenét keressük

 

Hogyan találkozhatunk vele?

Biblián keresztül

leülünk vele

közösségbe tartozunk