• Az Isten szeretet

    „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
    (János 3,16)

Presbiterek

A gyülekezetek önrendelkezésének megvalósulásaként gyülekezetünk a Magyarországi Református Egyház hagyományainak megfelelően a presbiteri rendszert alkalmazza. A presbitérium alulról építkező szervezet, azaz a gyülekezet tagjaiból kerül megválasztásra hatévenként a gyülekezet által, hogy elkötelezetten élen járjanak a gyülekezeti életben, és felelősségteljesen gazdálkodjanak a gyülekezet javaival. Választani és jelöltnek lenni mindazok jogosultak, akik megkeresztelkedtek, majd a konfirmáció alkalmával önként vallást tettek a Református Egyház hitvallása szerint, és kérték, hogy a gyülekezet vegye fel őket a választójoggal rendelkező egyháztagok névsorába, mivel aktív részesei a gyülekezeti életnek. A presbitérium élén a lelkészek mellett a gondnokok állnak egy-egy terület vezetőiként.

Gondnokok

Bessenyey Bálint, főgondok

1960-ban születtem, villamosmérnökként végeztem és 25 évig céget vezettem. Jelenleg vezetői tapasztalatommal igyekszem másokat segíteni. A Budai gyülekezethez 1993-as házasságkötésünk óta tartozunk. Isten 3 gyermekkel ajándékozott meg bennünket, akik már felnőttek. Közel 25 éve vagyok presbiter, jelenleg főgondnok. Hivatásomnak tartom, hogy Krisztus szeretetét közvetítsem, munkámban és szolgálatomban is erre törekszem. Email: lelkeszvalasztas.buda@gmail.com

Berzétei László, építési gondnok

1953-ban Gyöngyösön születtem. Gyermekkoromat a gyöngyösi parókián töltöttem, ahol édesapám előbb lelkészként, majd 1985-től esperesként szolgált. A „kötelező” konfirmáció után már Budapesten jártam a Műegyetemre, amikor a Kispest-Rózsatéri gyülekezet nyári ifjúsági hetén a szentendrei Szabadság forrásnál az Igén keresztül (Róm 6,13) Isten megszólított. Azóta Jézus Krisztus elhívott gyermeke vagyok. Épületgépész mérnökként a szakma teljes palettáját műveltem, és „hivatalos” munkám mellett a gyülekezeteknek terveztem ha kellett gázkazánt, ha erre volt igény, akkor WC-t a templom mellé. Számos egyházi épület felújításánál és mintegy 8 gyülekezetben pedig új építésnél dolgozhattam együtt lelkészekkel, gondnokokkal, presbiterekkel. Mintegy 24 éve vagyok budai presbiter, 10 éve építési gondnok. 2021-ben fejeztük be templomunk felújítását, amelyben nekem is nagy feladatok jutottak. Feleségem radiológus, nagyobbik lányom büntető bíró, kisebbik lányom jelenleg főállású édesanya 3 lány unokánk mellett. A három generáció a Gellérthegy oldalában él egymástól 50-100 méterre a Bermuda háromszög helyett a Berzétei-háromszögben. Ezért is Istennek legyen hála (S.D.G.).

Csenki Zsuzsa, diakóniai gondok

Csenki Zsuzsanna vagyok, 1953 november 24-én születtem Budapesten, evangélikus édesanyától, református édesapától. Iskolai végzettségem szerint okleveles kertészmérnök vagyok, az államigazgatásban dolgoztam, 2012 óta már nyugdíjas vagyok. Férjem Luzsicza Lajos Árpád képzőművész, egy gyermekünk van, Fanni, aki családjával a gyülekezetünk aktív tagja. 1967-ben konfirmáltam az Áporkai Református Egyházközségben, melynek javára a rendszerváltozás után Áporkáért Egymásért Másokért néven Alapítványt hoztam létre, mely ma is működik, majd 1992-ben megírtam a falu és református egyháza történetét. 1977 óta lakom az I. kerületben. 1999-ben választott meg a budai gyülekezet presbiternek. A presbitériumon belül 2004 óta a diakóniai gondnoki teendők ellátására is megbízást kaptam. Megtérési igém: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek.” (Jel 3,20) Egy karácsonyi alkalomra hívogató lapon olvasva hasított belém a felismerés, hogy Jézus soha nem fogja rám törni az ajtót, a szívem ajtaját nekem kell kinyitni, hogy betérjen hozzám. Ott, akkor meghallottam azt a szelíd hangot, ami megszólított, hallottam a halk zörgetést, megnyitottam a szívemet, és kértem, térjen be hozzám. Azóta együtt járunk. És gyakran megpróbáltatásoktól sem mentes életem során  bizonyossággá vált bennem, történjen bármi, már nincs mit félnem, mert: „Jézus életem, erőm, békém.
Jézus társam, örömöm. Benned bízom, te vagy az Úr. Már nincs mit félnem, mert bennem élsz. Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.”


Fördős Kata, missziós gondnok

Fördős Kata vagyok, 35 éve járok a Budai gyülekezetbe. 46 évig dolgoztam pedagógusként, szeretgettem hitre kicsiket és nagyokat. 10 éve a gyülekezet családi bölcsődéje is a „gyermekem” lett. Fiam és lányom után már kicsi unokámat vezetgetem a hit útján, és ajándéknak élem meg, hogy Isten olyan szolgálatra hívott el, ahol a legnagyobb fizetség a szeretet, a mosoly, az ölelés. Férjemmel 45 éve vagyunk házasok és igazi társai egymásnak jóban, rosszban. Mint missziói gondnok (is) arra kérem az Urat, hogy „Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet.”  (Zsolt 86,11)

Szőllőssy Gábor, pénzügyi gondnok

Szőllőssy Gábor vagyok, okleveles építőmérnök, közgazdász. Budapesten születtem, 1950-ben. Hét gyerekünk született, és 11 unokánk van. Számomra nagy öröm, hogy a nagyobbak itt konfirmáltak a gyülekezetben és most is van egy előkészítős. Mérnökként metrót építettem Budapesten és Kalkuttában, mélygarázsok és különleges alapozások kivitelezését vezettem, majd néhány éven keresztül az egyházi közoktatás szervezésében és irányításában is részt vehettem. Ma, aktív nyugdíjasként, a Magyar Mérnöki Kamara vezetőségében és nemzetközi szervezetekben igyekszem a mérnököket, a mérnöki gondolkodás képviseletét segíteni. Családunk több szállal kapcsolódik a Budai Református Gyülekezethez és a Pasaréti Református Gyülekezethez, hiszen nagyszüleimnek itt volt az esküvője, míg a Baár-Madas Református Gimnázium tanulójaként édesanyám Pasaréten konfirmált, testvéreimmel együtt én is ott konfirmáltam és kerültem az egyházzal és a hittel kapcsolatba. A Budai Gyülekezettel 2001 óta lett igazán szoros a kapcsolatunk, presbiterként, majd 2018 óta Pénzügyi Gondnokként veszek részt a gyülekezet munkájában. Meghatározó élmény volt számomra, hogy építészek, mérnökök, lelkészek és az egész presbitérium meg tudta találni az egyetértést és az együttműködést a templom felújítása során is és valóban békességgel, közösen gondolkodva tudunk a gyülekezetért dolgozni. Az örömök mellett veszteségek, sokszor nehézségek és gondok is járnak, számomra ezek során mindig erőt adott, hogy „…akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van…” (Róma 8,28)


Presbiterek

Bessenyey Bálint

1960-ban születtem, villamosmérnökként végeztem és 25 évig céget vezettem. Jelenleg vezetői tapasztalatommal igyekszem másokat segíteni. A Budai gyülekezethez 1993-as házasságkötésünk óta tartozunk. Isten 3 gyermekkel ajándékozott meg bennünk, akik már felnőttek. Közel 25 éve vagyok presbiter, jelenleg főgondnok. Hivatásomnak tartom, hogy Krisztus szeretetét közvetítsem, munkámban és szolgálatomban is erre törekszem.

Bihary Ákos

Áldás, békesség!

 Bihary Ákosnak hívnak, Budapesten dolgozom ügyvédként. Kért gyermekem van, családommal közel 10 éve járunk a Gyülekezetbe. Nagy megtiszteltetésnek veszem, ha a presbiteri szolgálaton keresztül szolgálhatom Isten ügyét.

Csenki Zsuzsanna

A budai református gyülekezetnek 1999 óta vagyok presbitere. 2004-ben a diakóniai gondnok feladatainak ellátására is megbízást kaptam. Az előttünk álló presbiteri ciklusban Isten vezetésével szeretném a budai diakóniai szolgálat szervezésére alkalmas utódomat megtalálni, tapasztalataimat átadni, hogy nyugodt lelkiismerettel léphessek majd ki a presbiteri szolgálatból. 

Vezérigém: 

„Érezzétek, lássátok meg jó az Úr, boldog az az ember, aki hozzá menekül.”  Zsolt 34, 9

Feke György

1988-ban születtem a felvidéki Királyhelmecen. Magyarországon szereztem diplomát, kommunikációelméletet és újságírást tanultam. Diákként a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségben szolgáltam, 2010 és 2021 között pedig a református egyház országos médiumainál dolgoztam. Életem meghatározó tapasztalata, hogy senki és semmi „nem választhat el minket Isten szeretetétől” (Róm 8,39). A Budai Református Gyülekezetbe 2013-ban látogattam el először, és rögtön megfogott ennek a szeretetnek az itt megtapasztalható jelenléte. 2014-től a feleségemmel együtt járunk házicsoportba, mindketten igyekszünk szolgálni a közösséget. 2017-ben választottak presbiterré, a missziói bizottságban dolgozom.


Fördős Kata

35 éve járok a Budai gyülekezetbe. 46 évig dolgoztam pedagógusként, szeretgettem hitre kicsiket és nagyokat. Fiam és lányom után már kicsi unokámat vezetgetem a hit útján, és ajándéknak élem meg, hogy Isten olyan szolgálatra hívott el, ahol a legnagyobb fizetség a szeretet, a mosoly, az ölelés. Férjemmel 46 éve vagyunk házasok és igazi társai egymásnak jóban, rosszban. Mint missziói gondnok (is) arra kérem az Urat, hogy „Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet.”  (Zsolt 86,11)

Hatvani Ilona

1976-ban születtem Debrecenben. Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok és ügyfélszolgálati vezetőként dolgozom. Férjemmel, és két kisfiammal Budapesten élünk. 2013-ban óta vagyunk a gyülekezet tagjai, ahol férjem is és én is felnőttként konfirmáltunk. 2017-től presbiterként szolgálok.

„Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok” Jakab 4,8

Helyes Sarolta

69 éves nyugdíjas, vagyok, 2010. óta a gyülekezet tagja. A 2017-ben induló presbiteri ciklusban pótpresbiterként, majd presbiterként tevékenykedtem (jelenleg is). Megköszönve az eddigi bizalmat, a 2024-ben induló új presbiteri ciklusban is vállalom a szolgálatot, teljes hitbéli felelősséggel, ha erre felhatalmaz a gyülekezet közössége.

Marossy Gábriel

45 éves vagyok, boldog férj, négy gyermek édesapja, közgazdász, az autóiparban, -kereskedelemben közép- majd felsővezetőként dolgoztam. A Budai Református gyülekezetben kereszteltek tíz éves koromban. Az 1991-es konfirmációm után az ificsoporthoz csatlakoztam, amely később a „BÉLA” nevet vette fel. Ennek a gyülekezeti házicsoportnak a tagja vagyok jelenleg is. Hálás vagyok felmenőimnek a természet szeretetéért, itt mindig megnyugvást és feltöltődést találok. Az zene számomra öröm, lélegzet; a Hylarion énekegyüttesben több mint 20 éve énekelek. A sütés-főzésben is örömöm lelem, öt éve sütök kovászos kenyeret. 2017-ben a gyülekezet  „mindennapok imája” sorozata döbbentett rá, hogy még a hit közelében is elsodródhatunk Istentől a hétköznapokban. De ha teret adunk Neki, és odafigyelünk, Jézus egészen váratlan módon szólíthat és érinthet meg, így újra találkozhatunk és együtt lehetünk Vele. „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,41–42) Azért imádkozom, hogy ugyanezt a találkozást, újra találkozást a gyülekezet tagjai, testvéreim is megélhessék!


Mózes-Horváth Ingrid

Mózes-Horváth Ingrid vagyok, igazi nagycsaládos édesanya, 11 gyermekemet nevelgetem, Isten és férjem segítségével. A gyülekezettel 2005-ben ismerkedtem meg, itt találtam meg leginkább azt a lelkiséget, és Isten-kapcsolatot, amit kolozsvári gyökereimben és gyülekezetemben elplántáltak. Szinte a kezdetektől fogva részt veszek a vasárnapi gyermektanításban, a hét legszebb óráján. Hat éve vagyok pótpresbiter.

„…én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs 24,15) – Ezzel az igével szeretném bemutatni az életem és családom.

Puskás Balázs

Rácz Ferenc

Dr. Rácz Ferenc vagyok, 1968-ban születtem, a gyülekezeti nevem: Rácz Feri. A családommal Budán, a II. kerületben lakunk. Házasságkötésünket követően csatlakoztunk a gyülekezethez feleségemmel, Piskóty Katival és gyermekeinkkel, Dorottyával, Leventével és Mátéval, idestova már vagy 25 éve. Eleinte vasárnaponként a legtöbb időt a Csibekörben töltöttem, mondhatom, remek társaságban, 30 kisgyerekkel (vagy egy zsák hangyával?!) ahol a drága Lili nénivel vállt a vállnak vetve közvetítettünk a mondóka-kézműveskedés-történetmesélés-éneklés módszerével bibliai ismereteket a kicsiknek. Az itt elért eredményeken felbuzdulva vállaltam egyéb közösségi feladatokat is. A teljesség igénye nélkül: évekig voltam műsorvezető (és egyszer disc-jockey) a gyülekezeti bálokon, üstben főző szakács a Kisoroszi é kamaraerdei gyülekezeti napokon, futballszervező, gyerekfelvigyázó és kocsmáros a szárszói gyülekezeti táborokban. Emellett a gyülekezet apróbb-nagyobb jogi ügyei megoldását is támogatom. A presbiteri jelölést annak idején, két ciklussal ezelőtt fogadtam el először, így már a harmadik időszakot kezdeném meg, ha a gyülekezet alkalmasnak talál a feladatra. A civil életben ügyvédként dolgozom. Kevésszámú hobbijaim között labdarúgással kapcsolatos tevékenységek szerepelnek.

Szakál Ferenc

Foglalkozásom: építész – tervező

1983 óta vagyok gyülekezeti tag, több ciklusban voltam presbiter, többnyire az építési bizottságban tevékenykedtem. 2018 óta a templomunk felújításával – restaurálásával foglalkoztam. A tervezési program összeállítását és a tervezést vezettem, 2019-21 között a kivitelezés projektvezetője voltam. A kivitelezés II. üteme még folyamatban van, amit a következő ciklusban remélem befejezhetünk. Remélem a munkánk eredményeként a templomunk megújulása a gyülekezeti hitéletünk kiteljesedését is szolgálja, hiszen ez az igazi cél.

Szőllőssy Gábor

Szőllőssy Gábor vagyok, okleveles építőmérnök, közgazdász. Budapesten születtem, 1950-ben. Hét gyerekünk született, és 11 unokánk van. Számomra nagy öröm, hogy már hárman konfirmáltak itt a gyülekezetben és most is van egy előkészítős. Gyerekkoromtól a Pasaréti gyülekezetbe jártam, ott is konfirmáltam és kerültem a hittel szoros kapcsolatba. A Budai Gyülekezettel 2001 óta lett igazán szoros a kapcsolatom, később presbiterként, majd 2018 óta Pénzügyi Gondnokként veszek részt a gyülekezet munkájában. Számomra mindig erőt adott, hogy „…akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van…” (Róma 8,28)

Tóth Eme

Toth Emese vagyok. Nyolcadik éve tanítok hittanoktatóként a gyülekezetünkhöz tartozó iskolákban, és büszkén szolgálok negyedik éve az ifjúsági lelkészek között konfirmációs felkészítő és ifjúsági csoport vezetőkén. .Jelenleg én vezetem az IFiKONFi team csapatot.

Tősgyökeres református családban nevelkedtem, édesapám és anyai-apai ágon mindkét nagyapám is református lelkészek voltak. Férjem közgazdász, 11 éves kisfiunk a BaarMadasban ötödik osztályos.

Vadász Eszter

1954-ben születtem Budapesten, a Vár oldalában. A Szilágyi Erzsébet gimnáziumban érettségiztem francia tagozaton, majd csecsemőotthonban dolgoztam, a gyerekek mozgásfejlődésével foglalkoztam egy WHO-kutatás keretében, miközben nagyon sok mindent tanultam. Később egy egyetem nemzetközi osztályán helyezkedtem el a német és francia nyelvtudásom miatt, majd az egyetemet elvégezve – abban az időben csak posztgraduális képzésnek hívták – a Mannheimi Egyetem 4 féléves kurzusát végeztem.
Dolgoztam a közgazdasági szakmában is, egy vámszabadterületi társaságnál, de sok mindentől nem tudtam függetleníteni magam.
Férjhez mentem, gyermekeim születése után 5 évet töltöttem Németországban – Istennek hála érte – anyaként, majd a 90-es évek elején 4 évet töltöttem férjemmel külszolgálatban Svájcban, ahol a Magyar Ref. Gyülekezetben a gyerekeim konfirmáltak is. Hazatérve újra az egyetemen dolgoztam, doktori vizsgámat nem fejeztem be.
2001-ben – sok költözés után – tértem vissza a Szilágyi Dezső térre, a gyülekezetben a diakóniai tevékenységet igyekszem erősíteni, támogatni, ahogy tudom. A régi, ifjúkori bibliakörös társaimat
igyekszem támogatni, segíteni nekik. De, bármi történt is az életünkben: „És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott…” (Zsid 11,39–40)


Pótpresbiterek

Bakó Zita

HR vezetőként és coachként dolgozom, a gyülekezetbe kb. 7 éve járok. Néhány éve, felnőttként konfirmáltam. Jelenleg a Maradék házicsoport tagja vagyok és nagy örömmel árulom a könyveket a Budatékában.

Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. Jak, 7.14

Czompoly Tamás

Czompoly Tamás vagyok, 44 éves, nős, 2 gyerek édesapja. Az esküvőm kapcsán kerültem kapcsolatba a gyülekezettel 2010-ben, majd nem sokkal később a nagyrészt felnőttkonfisokból alakult Harmat házicsoport tagja lettem. A presbiterségre is vonatkoztatott kedves igém: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt. 19,26)

Pompor Zoltán

20 éve vagyok a gyülekezet tagja feleségemmel Virággal és két fiunkkal Dáviddal és Péterrel. Szeretek olvasni, így a gyülekezeti szolgálatomat is ezen a területen végzem: hol a Budatékában árulok könyveket, hol a gyerekeknek mesélek Papírszínházat.

Torday Gábor

1972-ben születtem Debrecenben. 1995-ben szereztem diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakán. Újságíróként majd reklámszövegíróként, kreatív igazgatóként, kreatív trénerként dolgoztam. Feleségemmel és három lányunkkal Budafokon élünk, 2006-os házasságkötésünk óta járunk a Budai Református Gyülekezetbe. 2007-ben csatlakoztunk a Lukács házicsoporthoz, 2011 óta a gyülekezet dicsőítő zenekarában is játszom, 2018-ban választottak a presbitériumba, ahol a missziói bizottság szolgálatában veszek részt. „A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Péld 4,7)

  • 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3.
  • info@gyulekezet.hu

© Copyright - Budai Református Egyházközség