• Isten szeretet

    Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.
    1Thesszalonika 5:11

  • Isten szeretet

    Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen,hanem örök élete legyen.
    János 3,16

ISTENTISZTELET

Gyermekek keresztelése

Kedves keresztelőre készülő Család!

Életetek egyik legfontosabb döntését hozzátok azzal, hogy gyermeketeket megkereszteltetitek és őt hitben nevelitek. A keresztség nem egy egyszeri alkalom csupán, hanem Istenünkkel járt út első állomása, egy út kezdete, melyen gyermeketeket vezetitek.

Az alábbiakban összefoglaltuk a keresztséggel kapcsolatos tudnivalókat.

Mi a keresztség?

(leírás)

Keresztelők időpontja

A keresztelők minden esetben a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében vannak, az általános gyakorlat szerint minden hónap második vasárnapján. (Ünnep és program esetén ez változhat.) Egy istentiszteleten általában több gyermeket is keresztelünk.

Keresztelő előtti teendők

Kapcsolatfelvétel

Kérjük a családokat, hogy legalább 3-5 hónappal a keresztelő előtt jelezzék szándékukat, vegyék fel a kapcsolatot a gyülekezettel és tájékozódjanak a keresztelő menetéről, feltételeiről, a lehetőségekről. Ekkor meg tudjuk beszélni az egyéni eseteket is, hogy milyen módon van lehetőség keresztelésre, lakhelyileg, felekezetileg milyen feltételei vannak a keresztségnek, szükség van-e egyéb előzetes felkészülésre a szülők részéről (pl. felnőtt konfirmáció).

Kapcsolódás a közösséghez

A keresztelő a gyülekezetünk ünnepe is, a közösség is fogadalmat tesz a keresztelő alkalmával. Kérjük a családokat, hogy ha nálunk szeretnék gyermeküket megkereszteltetni és még nincs kapcsolatuk a gyülekezetünkkel, kezdjenek el járni a közösségünkbe. A keresztelő előtt vegyenek részt legalább két istentiszteleten (vasárnap 10 órakor (hagyományos), 11 órakor (családos), 18 órakor (zenés) istentiszteletek a templomban) és kérjük az anyukákat, hogy vegyenek részt legalább 2 baba-mama körön (csütörtök délelőtt a gyülekezetben), hogy megismerkedjenek gyülekezetünkkel. Ez után kerülhet sor a keresztelői felkészítésre.

Felkészülés a keresztelőre

A keresztelőt egyéni és csoportos felkészítő beszélgetések előzik meg, ahol hitről, keresztségről, családról, közösségről beszélgetünk. Ezek időpontját közösen egyeztetjük, illetve a részleteket az első találkozáskor beszéljük meg.

Adminisztráció

A keresztelő anyakönyvezéséhez keresztelői adatlapot kell kitölteni. Keresztelői adatlap letöltése

A keresztelői istentisztelet menete (liturgia)

Mi történik a keresztelő után?

A keresztelő után támogatni, segíteni szeretnénk a családokat, ahogyan arra fogadalmat teszünk. Szeretnénk, ha a családok nem maradnának egyedül a hitben nevelés, gyermeknevelés útján, hanem segítséget kapnának ahhoz, hogy szilárd értékrendű, erős identitású gyermekeket neveljenek. Ehhez közösségre van szükség, ahol a kisgyermek megerősödik és családja támogatást, befogadást élhet meg.

Szeretettel várjuk az édesanyákat a baba-mama köri alkalmainkra csütörtök délelőttönként, ahol hitbeli, lelki, nevelési kérdésekről beszélgetünk, erősítjük, segítjük egymást. Várjuk és hívjuk a családokat gyermekeikkel együtt családos csoportjainkba. Istentiszteleteinken, családos alkalmainkon, kisközösségeinkben megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, összetartozunk, egy nép tagjai vagyunk. Vasárnaponként az istentisztelettel párhuzamosan gyermekfoglalkozásokat tartunk óvodás kortól. Gyülekezetünkben cserkészcsapat működik, ahová az iskolás korú gyermekeket várjuk. Amikor a gyermekek elérik a 13 éves életkort, konfirmációs csoportba várjuk őket, ahol kortárs csoportokban, baráti körökben foglalkozunk hitbeli és életkérdésekkel, a Biblia alapvető tanításaival. A konfirmációval a gyermekek a keresztség után a második szentségben is részesülnek, úrvacsorát vehetnek, a gyülekezet felnőtt tagjaivá válnak.

Gyülekezetünk egy nyitott, gyermekbarát, befogadó közösség, sok kisgyermekes családdal. Szeretettel várunk minden családot, aki szeretne közösségünkhöz kapcsolódni!

Kapcsolat

A fenti információkkal kapcsolatban, kérdések esetén kereshető:

Siba-Rohn Hilda lelkész
06302643725
siba-rohn.hilda@gyulekezet.hu

© Copyright - Budai Református Egyházközség