Egy pár nap varázslat Budapesten ERDÉLYI GYEREKEK BUDAPESTI KIRÁNDULÁSA | Budai Református Gyülekezet
Pages Menu
Rss

Egy pár nap varázslat Budapesten ERDÉLYI GYEREKEK BUDAPESTI KIRÁNDULÁSA

Augusztus elején egy csodás hetet tölthettünk együtt Erdélyből érkezett vendégeinkkel. Isten gondviselésének köszönhetően sikerült tizenkét gyermeket és két kísérőjüket megajándékoznunk egy pár napos budapesti kirándulással.   
Személyes élményeimet szeretném megosztani, hiszen ennek a kirándulásnak a létrejötte nem csak a gyerekeknek volt életreszóló élmény, hanem nekünk is. Úgy hiszem nincsen nagyobb boldogság, mint amikor örömet szerezhetünk másoknak.  
Januárban az ökumenikus imahéten megnyitott kiállításom után nagyon sokan megkerestek, hogy a képeim megvásárlásával hozzájáruljanak a célkitűzésünkhöz. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni a sok jó szándékú ember kedvességét és pártfogását ebben a munkában akár anyagi vagy lelki támogatásról volt szó. A Tordai Alapítvány és a gyülekezetünk további támogatásával olyan izgalmas programokat tudtunk szervezni a gyerekeknek, amelyek nem csak új élményeket adtak számukra, hanem sok szempontból kinyították a látásmódjukat. Az egyik fiú például a hajózás után megkérdezte, hogy ő is lehtene hajó vezető egyszer? 
Nagyon sok örömben volt részünk ezalatt a pár nap alatt, de talán a gyerekek szavait olvasva még jobban átérezhetjük a csodát, amely a gyermekek szívében létrejött. 
 
„Hát nem is tudom hol kezdjem először is nagyon szépen köszönök mindent. Nagyon csodálatos volt, Budapest gyönyörű meg a helyek ahová Fanni el vitt minket nem is hittem a szememnek. Nagyon jó volt a Balatonon, jól fürödtünk meg finom volt a fagyi is és a mekiben is nagyon jót ettünk. Jó volt a lézer harcos játék meg a hajózás is csodás volt, a moziban meg a reggelik, egyszerűen nagyon jó volt minden, nem tudok szavakat mondani rájuk annyira. Mindent nagyon köszönünk és hálát adunk a jó Istennek is hogy ennyire segített mindannyiunkat hogy megtörtént velünk, hogy Budapesten éltünk pár napot. Ez egy olyan érzés, amit amíg élek nem felejtem el. Haza sem akartam jönni, de remélem vissza tudunk egyszer menni és köszönünk mindent.”
/Rendes Orsolya/ 
 
„Hát életemben nem részesedtem ilyen jó kalandba, mint ezen a héten. Nem láttam ilyen cirkuszt, mint amilyen Budapesten volt a sok látványos előadással. Köszönöm szépen ezt a csodálatos vakációt, amiben részesedtem. Jó volt a sok szép dolgot látni és remélem még fogom látni ezt a csodálatos helyet. Köszönöm szépen minden támogatónak, hogy ilyen szép vakációt rendeztek nekünk.” 
/Puskás Csenge/ 
 
„Hát nagyon tetszett a reggeli meg a programok és a sok szórakoztató játék. A szervezés szuper volt, nagyon tetszett a Parlament meg az aquapark. Szuper hét volt, jó volt veletek lenni.” 
 /Lázár Tibor/ 
 
„Imádtam minden egyes napot, az tetszett a leges legjobban hogy olyan helyeken voltam és olyan élményben volt részem, amit el sem tudtam képzelni. Fantasztikus volt. Imádtam a Balatont, a mozit, a cirkuszt, a strandot, a kaját, a hajózást a Dunán, a láthatatlan kiállítást. A kirándulás lényege szerintem az együttlét az ismerkedés a felfedezés az élmény szerzés és a szórakozás volt, hogy megismerhessük Magyarországot. 
/Tamás Erzsébet/
 
„A budapesti kirándulás hihetetlen jó élmény volt számomra. A szervezés nagyon tetszett, minden nagyon jó volt. Köszönjük szépen mindenkinek a sok fáradtságot, s a sok támogatást!!!! Az Isten áldja meg életüket!“
/Istfan István/
 
„Minden nagyon jó volt és nagyon jól éreztem magam. Az aquapark tetszett a legjobban és bárcsak maradtunk volna még olyan jó volt.” 
/Oláh Elemér/
 
FOTÓALBUM 
https://photos.google.com/share/AF1QipNKVv768pKeZb02ANW_6EXrBKhjSMCzgFhwteEdSt0b2DAhf7GRd0PdmN4M5N8vKA?key=Z1U0bjlTMVZEYlVWTmdrdS0xd25kWnF3cW9GWHR3