Continental Singers koncert beszámoló | Budai Református Gyülekezet
Pages Menu
Rss
Continental Singers koncert beszámoló

Continental Singers koncert beszámoló

 

Isten akaratából, 7 év után újra koncertet adott nálunk az idén 30. születésnapját ünneplő Magyar Continental Singers* kórus Augusztus 26-án este, melynek az “Ébredj!” címet adták. A kórus 16 tagja, vezetőjével, Weller Barnabással és 3 technikai segítőjével valóban lelki ébresztőt fújtak a nagy létszámú közönségnek dalaikkal, táncukkal, fény- és hang effektusaival, de legfőképp személyes bizonyság tételeikkel és bátorításaikkal.

konti3

Számomra megdöbbentő élmény volt, hogy Isten ilyen fiatal (nagyrészt gimnazista kor osztályú) emberek szívébe mennyi bátorságot és bölcsességet adott, hogy minden felnőtthöz és gyermekhez eljusson a jó hír: Isten gyermekei vagyunk, ha elfogadjuk Jézust személyes Megváltónknak, s akkor nem kell aggódjunk életünk nehézségei közt. Fel kell ismernünk azt az állapotot, amiben vagyunk és fel kell ébrednünk a változáshoz, hogy útra tudjunk kelni Istennel. “Ébredj fel a szívedben, a régi elmúlt már!”

Nagyon hálásak vagyunk a gyülekezet vezetőinek, akik engedélyezték a helyszínt és minden segítséget megadtak, hogy megvalósulhasson ez a koncert. Ezek után első sorban köszönet jár Koncsek Juditnak, aki sok szervezési feladatban teljes erejét és lelkét beleadta, hogy minden jól elő legyen készítve a kórus fogadására! Valamint az összes önkéntes segítőnek! Csodás volt részese lenni az egyik szervezőként, hogy Isten mindent szépen kirendel, és még ezt a fajta aggodalmamat is le tudtam tenni erre a csodás napra. Hadd köszönjem meg azoknak, akik szállást adtak, hogy szívükön viselték ezt a szolgálati lehetőséget, név szerint: Kiss Tamásnak és feleségének, Jármi Miklósnak és lányának Fruzsinának, Czompoly Tamásnak, Szigeti Ilikének, Gondos Attilának és Bartos Beának, Kiss Sámson Endrének és feleségének Enikőnek, Gyenes Károlynak és feleségének. Hálás vagyok Molnár Péternek, aki a kórust felkonferálta és köszönetet mondott az est házigazdájaként, sőt templomunkat is bemutatta a nap folyamán a kórusnak! Miklós Mátyásnak, és Csenki Zsuzsannának, akik ott voltak, hogy irányítsák a csapatot és mindenféle fontos információval ellássák őket, illetve minden részfeladatban készek voltak, hogy segítsenek! Tárnok Péternek, aki a szálláshoz fuvarozásban segített autós szolgálattal! Braczkó Zsuzsannának, Vass Veronikának és Máday Katalinnak, akik a koncertre érkezőket fogadták a főbejáratnál, és segítettek, hogy mindenki megtalálja a helyét a templomban.

kontifény
Amit még erről a napról illetve a kórusról el kell mondanom, hogy nemcsak az események alakulásán volt sok áldás, hanem érződött a kórus minden egyes tagján, hogy életük minden területe Isten köré fonódik, és boldogok!!!

Boldogok, hogy ide jöhetnek és szolgálhatnak, boldogok, hogy Istennel járó közösséggel tölthették ezt a két hetet (amíg felkészültek és végigjárták a turné helyszíneit, és boldogok, hogy ezt a fajta lelkesedést olyan közegbe is tovább vihetik, amibe majd ezek után visszamennek. Egyik kórustag elmondta, hogy családja nem mutatott eddig érdeklődést Isten után, de a koncertre eljöttek, hogy meghallgassák őt, s ez a kórustag nagyon lelkesen mondta, hogy ő hisz abban, hogy az üzenet hozzájuk is el fog érni, és meg fogja változtatni őket. Biztos vagyok benne, hogy ez valóban meghallgatott imádság volt! “A reménység pedig nem szégyenít meg” (Róma 5,5)

konti4

Nekem pedig személy szerint egy olyan ajándék volt ez a koncert, amin keresztül újra megtapasztalhattam, hogy Istenben valóban érdemes bízni. Újjászületésem minden évfordulóján eddig mindig valamilyen meglepetést készített előre az Úr, így én is reménykedtem, hogy ebből bizonyára kellemes nap lesz… tele jó tanulságokkal, örömökkel, meglepetésekkel. Így is lett! Ezért dicsőítem az Urat és bíztatok mindenkit, aki még nem tette meg ezt a lépést, hogy engedje, hogy Isten Lelke őt is felébressze és elinduljanak ezen a csodálatos úton, amire Isten mindenkit elhívott Jézusért!
Áldást, békességet!

Tárnok Anna

diakónus

 

*A Magyar Continental Singers és Band együttes egy Egyesült Államokból induló nemzetközi keresztény előadó-művészeti szolgálat része, melynek legnagyobb célja, hogy a különböző művészeti eszközök felhasználásával a Biblia öröm hírét közvetítse. Tagjai hétköznapi emberek, akik felismerték, hogy Isten gyermekeiként rájuk is van bízva a békéltetés szolgálata, ezért felajánlják idejüket és tehetségüket, hogy éneklésük és koncertjeik által Isten dicsőségét szolgálják! A kórus folyamatosan új tagokat toboroz koncertjeik alatt, és íme most is hívnak minket, hogy aki érez erre indíttatást, annak jelentkezését szívesen várják a 2016 nyarára tervezett újabb koncert turnéra.

Ezek a túrnék  egy hetes felkészítő próba táborral kezdődnek, és itt állítják színpadra egész estét produkcióikkal. Színházi csoportjuk minden évben új, kortárs magyar színdarabot dolgoz fel. E csoport is évente újjáalakul, minden évben fogadva jelentkezőket.

A nyaranta szervezett turnékon kívül év közben is vállalnak koncerteket kisebb, állandó tagságú csoportjukkal, mely színpadi produkció nélkül, de élő zenekarral koncertezik.
Ha szívesen látná az ön településen is a kórust, hogy szolgáljon az evangéliummal, szeretettel várják, hogy hívja meg őket, és ők elviszik az Ön településének életét is megváltoztató üzenetet!
Az együttes céljairól és egyéb adatokról bővebb információ itt.

konti2