Az Ige testté lett – Találkozások Istennel és emberekkel | Budai Református Gyülekezet
Pages Menu
Rss

Az Ige testté lett – Találkozások Istennel és emberekkel

Egy erdélyi ötgyermekes házaspár volt a vendégünk
 
Ábrám Zoltán, a Sapientia Egyetem óraadó tanára és felesége Noémi voltak a vendégeink november 19-én, vasárnap a délelőtti istentiszteleten és utána a nagyteremben. A templomban egy rögtönzött, egy napos fotókiállítást tekinthettünk meg az istentisztelet után, majd a gyülekezeti nagyteremben találkozhattunk vendégeinkkel. Sokak számára emlékezetes  ez a találkozás e két hiteles emberrel. 
Elsőnek Zoltán számolt be a fotóinak és az azokból megjelent könyvének elkészültéről, melyben Erdély csodálatos kincseiről kaphattunk egy-egy villanásnyi benyomást. 
Ezt követően Ábrám Noémi számolt be arról a 40 napos gyalogosan megtett 1400 km-es útról, amikor hívő reformátusként egyedül elzarándokolt Máriazellből Csíksomlyóra. A kérdésre, hogy miért is indul el egy hívő, református, öt gyermekes édesanya egy ilyen kihívásoktól nem mentes útra, ő csak egy szóval tudott válaszolni: HÁLÁBÓL.
 
Mi is, akik itt voltunk hálásak lehetünk Istennek, hogy megismerhettük őket, hogy ezt kis időt együtt tölthettük velük. Isten áldását kérjük további útjaikra, életükre, családjukra!
 
Csenki Zsuzsanna
diakóniai gondnok