A budai örökifi csoport találkozója | Budai Református Gyülekezet
Pages Menu
Rss

A budai örökifi csoport találkozója

 
 
Már több éve tradíció, hogy a budai gyülekezetben az ötvenes-hatvanas években konfirmáltakból egyben maradt budai örökifi csoport tagjait március első vasárnapjára mindig meghívjuk az úrvacsorás istentiszteletre, utána közös ebédre. Az idén is így volt. Sajnos sokan egészségi állapotuk miatt nem tudtak eljönni, de azért így is elég szép létszámban összejöttünk.  Jó volt újra kicsit együtt lenni, a távollévőkről megemlékezni. 
 
Ebéd után Juhász Márton a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és  Feke György, a budai gyülekezet frissen megválasztott presbitere és areformatus.hu honlap munkatársa tartottak egy vetítéssel egybe kötött előadást a közel-keleti keresztények között tett missziós útjukról. 
 
Ha Isten éltet minket, akkor 2019-ben újra találkozunk!